A mikrobióta mindentudó

A mikrobióta mindentudó

Minden emberben van egy ökoszisztéma, amely kihat egészségi állapotunkra: ez a mikrobióta. A legtöbben nincsenek tisztában a mikrobióta és az egészségi állapot közötti kapcsolat létezésével. Egészséges életmóddal azonban kihasználhatjuk a mikrobiótánkban rejlő lehetőségeket, hogy hozzájáruljunk általános jólétünkhöz.

Az emberi mikrobióta egy mikroorganizmusok milliárdjaiból álló közösség, amely testünk több helyén él. Legnagyobb közösségük a bélrendszerben található: több millió különböző baktérium él ott. Bél-mikrobiótánk sokfélesége belső egyensúlyunk megőrzésének fontos tényezője.

A mikrobiótánkat alkotó baktériumok körülbelül egyharmada mindenkire, kétharmada pedig az egyes egyénekre jellemző.

Mikrobiótánk kialakulása közvetlenül a születés után kezdődik, az édesanyánktól kapott mikroorganizmusokkal. Ezután az anyatejjel, majd az elfogyasztott táplálékkal ez tovább bővül. Feltehetően amikorra elérjük a három-négy éves életkort, mikrobiótánk teljesen kifejlődik. De egész életünk során folyamatosan alakul és változik. Mikrobiótánkat az általunk elfogyasztott élelmiszerek és lakóhelyünk holléte alakítja. Ezzel egy lenyűgöző szimbiotikus kapcsolatot jön létre testünk és a mikrobiótánk között.

Nem meglepő tehát, hogy étrendünk kulcsfontosságú szerepet tölt be. A megfelelő táplálkozás elengedhetetlen bél-mikrobiótánk kifejlődéséhez. Már legkisebb korunkban is, mialatt kialakul. De egész életünkben is, ahogy megöregedünk. A bél-mikrobióta működésének jobb megértése segíthet egészségi állapotunk kezelésében életünk minden szakaszában.

Bél-mikrobiótánk fejlődését és teljesítményét azonban nem csak az elfogyasztott élelmiszerek befolyásolják. Az is fontos, hogy mentális állapotunk is egészséges legyen.

Bélrendszerünket gyakran a "második agynak" nevezik. És nem csupán a bélrendszerünk és az agyunk közötti számos szerkezeti és kémiai párhuzam miatt. Hanem a kettő közötti állandó kommunikáció miatt is. Az elegendő alvás, a meditáció gyakorlása, és amennyire lehetséges a stressz minimalizálása egész életünk során, óriási hatással lehet bél-mikrobiótánkra.